Mecsek Rallye beszámoló

A Freestyle Rally Kft csapata elindult az idei utolsó ORB versenyén, amit Pécs környékén rendeztek meg. Az elmúlt két versenyén fiaskóit kijavítva, komoly felkészüléssel a hátuk mögött vágtak neki a 9 gyorsasági szakasznak.

Nagy Mátyás: „A lehetőségeinket maximálisan kihasználva, rengetegek jártuk a pályákat. Reggeli és az éjjeli útviszonyokat is többszörösen kipróbálva.

Péntek délután kezdődő versenyen bizonytalannak tűnt az időjárás és ezzel sok versenyzőnek is nagy fejtörést okozott a gumiválasztás. A helyi tapasztalt pilótákkal is egyeztetve száraz időre való abroncsokkal vágtunk neki az első gyorsasági szakasznak. Sajnos a mezőny fele is ezt a taktikát választotta, ami rossz döntésnek bizonyult, mert nagyon gyorsan szinte tíz perc alatt megváltozott az időjárás és hatalmas felhőszakadás zúdult le a gyorsasági szakaszokra. Ennek megfelelően az óvatos vezetésre váltottunk, ami az első nap idején meg is látszott.

 

A másnapi időjárás szerencsére nem tartogatott meglepetést, bár itt is használhattunk volna keményebb keverékű gumikat. Az autó jól működött, a 6. gyorsasági szakaszon megszerzett hetedik hely már biztató volt számunkra. Az utolsó kört már félhomályban teljesítettük ahol kétszer is megforogtunk, de még így is sikerült javítanunk magunkhoz képest. Úgy érzem az előző két mínuszos verseny is hozzásegített ahhoz, hogy a 48. Mecsek rallyet csak 13. helyen tudtuk befejezni. Rengeteg tapasztalatot gyűjtve szeretnénk a jövő évre koncentrálni és hibáinkat kijavítva magabiztos versenyeket versenyezni.

Idén szeretnénk még egy évzáró Szilveszter Rallyt beiktatni a keretbe, reméljük ott újratámadhatunk és felvehetjük az élmezőnnyel a harcot!

Információ a versenyről!

 Együttműködő Partnereinknek köszönjük a bizalmat!





Kassa Rallye beszámoló

A Freestyle Rally Kft csapata adrenalinnal töltve érkezett a 40. jubileumi Kassa Rallye helyszínére. A legpesszimistább forgatókönyv szerint sem gondoltuk, hogy a Nagy-párossal megismétlődhet a veszprémi rémálom…

Nagy Mátyás – Nagy Tamás párosunknak nem adatott meg, hogy bizonyíthassanak a kassai aszfalton és ellenfeleivel összemérhessék tudásukat. Az első szakaszon a hátsó futóművükben olyan probléma jelentkezett, mellyel óvatosan le tudtak jönni a pályáról, de a versenyt fel kellett adniuk.

Nagy Mátyás: „Nagyon csalódottak vagyunk ismét, nem tudom mit mondhatnék két ilyen verseny után. Folyamatosan a felkészítésen járnak a gondolataim. Mindig arra jutok, hogy kellően alaposak voltunk, mindent tőlünk telhetőt megtettünk, ennek ellenére újra technikai hiba miatt nem jutottunk tovább az első gyorsasági szakasznál. Talán a sors keze van ebben, talán a véletlen. Ebben a sportban ez is benne van. Fel kell állunk és folytatni tovább, mert az első két verseny alapján eredményeink biztatóak.”

 


 Veszprém Rallye beszámoló
 

Várakozássokkal teli érkezett a Freestyle Rally Kft csapata a Veszprém Rallye helyszínére, ahol július 11-13 között bonyolították az Országos Rallye Bajnokság 3. futamát.

A mindig sok kihívást tartogató, embert és technikát próbáló veszprémi pályákat az előző napi esőzések tovább fűszerezték. Nagy testvérpárosunk lelkesen, teljes vállszélességgel állt rajthoz, hogy szép eredményeket és értékes pontokat gyűjtve térjenek haza. Sorsuk hamar megpecsételődött és a verseny feladására kényszerültek.

Nagy Mátyás: "Nagyon készültünk erre a versenyre, szeretjük a murvás talajt és az előző futam után jó lett volna tartani a lendületünket. Az első gyorsaságin úgy estünk ki, hogy nem hibáztunk és nem ütöttük oda az autót sehova. Eljátszottunk a vasárnapi Super Rallye keretein belüli folytatás gondolatával, de a pontszerzéshez nem lett volna esélyünk és ugye itt van a veszprémi pályák autó-amortizáló vasfoga. Így elvetettük ezt a lehetőséget. Amint hazaérünk, komolyabb vizsgálatnak vetjük alá a futóműveink alkatrészeit, hogy kiderítsük pontosan mi okozta a hibát. Szomorúak vagyunk, mert így nem mérhettük össze tudásunkat ellenfeleinkkel."

 

Együttműködő Partnereinknek Köszönjük a Bizalmat!



 
Székesfehérvár Rallye beszámoló
 

A Freestyle Rally Kft bizakodva várta a fehérvári megmérettetést. Tudták, hogy nem lesz könnyű dolguk, kemények a pályák és az ellenfeleink is. A két napos versenyt két különböző típusú pálya nehezítette. Első nap murva alapú, vasárnap pedig aszfalt típusú gyorsasági szakaszok vártak az ORB mezőnyére. A szombati murva napot egy úgynevezett Superspeciál szakasszal zárták, ahol a versenyzők, Székesfehérvár belvárosában mutathatták meg tehetségüket a több ezer néző előtt. Vasárnap már az aszfalté volt újra a főszerep, ami a szervizcsapattól kemény munkát igényelt, hogy az autót megfelelően átalakítsák.

Szombati napon a Nagy testvérpáros lendületét az autóba folyamatosan beszálló por és az átbeszélőt zavaró GPS akarta megtörni. Az első kör után pormentesítéssel és a lehetséges rések tömítésével próbálták elzárni a beáramló por útját. Bár kissé csökkent a mennyiség, de még mindig nagyon zavaró volt. Dicséret illeti őket, hozták az abszolút 10. körüli időket és a nap végén összetettben is ott foglaltak helyet. A murva szakasz lezárásaként autóztak egy abszolút 5. időt!

Az esti szerviz problémamentesen lezajlott, szerelőink szorgos munkával a következő aszfaltos pályákhoz átépítették és átállították autóinkat.

 

 Vasárnapra megszabadultak a kínzó portól és az aszfaltos szakaszokon két 7. és egy 6. helyet is kiharcoltak a vasárnapi szakaszokon. Legtöbbször abszolút 10. helytől jobb időket hoztak. A reggeli első gyorsaságin kaptak egy bal hátsó lassú defektet, amely az időnek nem tett jót, de a nézők számára látványos autózást eredményezett. A defekt az első körük hátra lévő részére rányomta a bélyegét. A második körben próbáltak újra belendülni, de a verseny hajrájában az első kerekek tapadása és lecsúsztak az útról. Komolyabb incidenst sikerült elkerülniük, de a kipufogó megsérült, összenyomódott lefojtva és erőtlenebbé téve a motort. A versenyt remek autózással a 11. pozícióban zárták

 

Nagy Mátyás: „A kitűzött célunkat teljesítettük és pontot tudtunk szerezni abszolútban. Összességében élveztük a futamot, a hosszabb távhoz kell még edződnünk egy kicsit. Az autóban uralkodó szombati porvihart igazán jó lett volna kihagyni. A hajrában történt lecsúszásunk mellett más komoly malőrünk nem volt. Felmerült bennem a kérdés, hogy e nélkül vajon előrébb végezhettünk volna? Kíváncsivá tett, hogy mire lehettünk volna jók problémamentesen. Így sem vagyunk elégedetlenek, szépen haladunk előre, fejlődünk folyamatosan, ez látszik az időinken is. Máris várjuk a veszprémi futamot!”

 

Nagy Tamás: „Nem volt egyszerű! A szombati por az autóban igencsak rontotta a látási körülményeket és a gyorsok felétől nehezen tudtam beszélni tőle. Amikor kiszálltunk az autóból a versenyzőtársak azzal ugrattak, hogy olyan porosak vagyunk, mintha a pálya szélén álltunk volna. A megoldandó feladatokat szépen abszolváltuk. Jó a hangulatunk az autóban és a csapatban is. Van még hova fejlődni, gyűjtjük a tapasztalatokat és szeretnénk egyre előrébb végezni.”

 

 Információ a versenyről

Köszönjük Támogatóink Bizalmát!

 


Székesfehérvár rallye előzetes

 

2014. június 13-15 között megrendésre kerül az Országos Rally bajnokság második versenye, Székesfehérváron. A Freestyle Rally Kft versenyzőpárosa a versenyt megelöző hét folyamán teljes felkészültség mellet vág neki a versenynek. 

 

 

Matyiék autója új külsőt kapott,amivel szeretnék a nézők tetszését elnyerni!
Megtekinthető pénteken, Székesfehérvár szívében tartott 18:00 órai kezdéssel, a rajtdobogón való áthajtáskor és a hétvége során a 12 gyorsasági szakaszon.


 

A szombaton murva talajú utak várnak a fiúkra és a nap végeztével egy úgynevezett Superspecial szakaszt iktattak be a szervezők, ahol a látványautózásé lesz a főszerep.
Vasárnap már aszfalton folytatódik a verseny, 6 gyorsasági szakaszt magába foglalva.

Nagy Mátyás: Izgatottan várjuk a fehérvári megmérettetést. Ez továbbra is a tanulóévünk a rallye első osztályban, természetesen ettől még nem csak sétakocsikázunk! Korábban Ladával is szerettem a murvás futamokat, de a túrában éreztem rá igazán az ízére. Abban a szériában már versenyeztünk Székesfehérvár-környéki pályákon, így a stílusuk, minőségük remélhetőleg nem lesz idegen. Bár a mostani R4-es autónk sokban különbözik a túrás A-s autómtól, úgy érzem ez nem hátráltat minket semmiben. Hosszabb ideje azt éreztem, hogy az autó beállítása nem sikerül tökéletesre, nem olyan, amilyennek szeretném. A felkészítés során megtaláltuk ennek okát és reméljük sikerült megoldani a problémát.

Bízom benne, hogy a verseny előtti teszten a beállítások finomhangolásakor ez megerősítést nyer és az autóval még jobb lesz az összhang. Az idei évünk egyik nehezítése a több versenykilométer, melyhez szintén alkalmazkodnunk kell. Az előzőek tükrében komoly versenynek nézünk elébe, de bizakodóak vagyunk. A miskolci részeredményeinket figyelembe véve reális célunk abszolút értékelésben az első 10 helyezett között végezni.

Várunk minden kedves szurkolónkat a bakonyi tájegységre, hogy együtt izgulhassunk a Nagy testvérpáros eredményes és sikeres versenyzéséért!

Köszönjük Támogatóink Bizalmát!

 



Sikeres évkezdés


A Freestyle Rally Kft a 2014-es évet egy R4-es csoportnak megfelelő Mitsubishi Evo IX-es versenyautóval szeretné teljesíteni. Az idei szezont az Országos Rally Bajnokság első osztályában harcolja végig. Előreláthatóan az összes futamon szeretnének indulni, ami 6 db versenyből áll.

Az első, március 28-30-án volt megrendezve Miskolcon! A Nagy Mátyás- Nagy Tamás testvérpárosunk izgatottan várták az első komoly megmérettetést az elsőosztályban. Az autót sikerült 100 százalékos felkészültség mellet rajthozállítani, ami köszönhető Bosch Péternek és kiváló szervízcsapatának.

A Freestyle Rally Kft-nek még nem volt lehetősége, ilyen profi csapattal együttdolgozni, mint az idén. A komoly háttér, kellő felkészültséget igényel a fiúktól is. Az első versenyen sok tapasztalatot gyűjtöttek, hogy miben kell még összeszedettebben dolgozniuk.

Péntek este a miskolci  Népkerti salakmotor stadionban rendezett Prologón rajtoltak el, ahol lehetőségük volt, az autó határait feszegetni.

Prológ belső felvétel

Majd a szombati adminisztratív és gépátvétel következtében, a mezőny a DVTK stadionban kialakított parc fermében sorakozott fel, amíg a helyi futballrangadó tartott.  A meccset az M1 közvetítette, így szerepet kaptak a kiállított versenyautók a közvetítésben.

Szombaton késő délután elindult a harc az értékes percekért a XX. Vredestein Miskolc Rallyen. Erre a napra 5 gyorsasági szakasz volt beosztva amit a Nagy testvérek sötétben teljesítettek. Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt és Lillafüred-Mályinka váltakozott. A technikás pályákon a fiúk végül az előkelő abszolút 14. helyen zárták a napot.

Vasárnap reggel, az előzményeket tekintve, magabiztosan álltak rajthoz, a mai napra teljesítendő 6 gyorsaságiból, az elsőhöz.  Ezen a napon Lyukóbánya-Parasznya, Kánó-Ragály és Sajómercse-Sáta gyorsaságik következtek. Sajnos az utak minőségével is fel kellett venniük a harcot de sikerült defekt nélkül teljesíteni a 11 gyorsasági szakaszt. A vasárnapi első rajtot kissé "túlizgulták" és ezáltal Matyi elgörbítette a váltókulisszát. Ez azt eredményezte hogy három gyorsasági szakaszon át, csak harmadik sebességi fokozatban tudtak versenyezni, ami jelentős hátrányt jelentett a mezőny elejéhez képest. A szervízparkban orvosolták a hibát és az utolsó 3 gyorsaságit már teljes felkészültséggel tudták teljesíteni. Eredményeképpen GY11 Sajómercse-Sáta között már abszolút 7. időt tudtak menni.

GY11 belső felvétel

Végeredményként az ORB abszolút 18. helyére sikerült felzárkózniuk. Szeretnék a következő versenyeken a 10. körüli helyet kibérelni.

Információ a versenyről


Köszönjük Támogatóink Bizalmát!

 

20. Vredestein Miskolc Rally versenykiírás

 



Freestyle Rally Kft motoros csapata is sikeresen teljesített az idei első versenyükön


Az év első megmérettetése március 29-én, szombati napon elkezdődött Gudmon Zoltánnak és Herczegh Dánielnek. A Kiskunlacházán megrendezésre kerülő gyorsulási versenyen indultak fiatal tehetségeink. A hosszú telet követően végre elindult a motoros versenyszezon is amit a fiúk bemelegítésnek és a fejlesztések tesztelésére szántak.

A fejlesztésekkel jó irányba haladnak, tapasztalataikat érvényesítve, a nap végére két dobogós helyezéssel térhettek haza street 400-as kategóriában.

Gratulálunk! 

 



Budapest-Bamako 2014

A Freestyle Rally Kft csapata nem kisebb kalandban vett részt mint a 2014. január 24-én rajtoló Budapest-Bamako rallyn! Kb 9000 km-es távot, 9 országon keresztül utazta végig a kb 120 autóból álló mezőny, hogy elérjen Afrika szívébe: Banjulba. Érintették Horvátországot, Szlovéniát, Olaszországot, Franciaországot, Spanyolországot, Marokkót, Mauritániát, Szenegált és végül Gambiát. A csapat jótékonysági céllal indult el az embertpróbáló versenyen. A felajánlott mentőautót vezették végig a kijelölt szakaszon, hogy a célba érkezve a rászoruló embereken segítsen.Választottunk a Banjulban élő Dr Njie szülész-nőgyógyász aki segélyekből tudja a helyi lakosságot gyógyítani. Neki tudtunk segíteni a felajánlott mentőautónkkal. Örömmel vállalta, hogy az autót nem adja el és nagy hasznát fogja venni munkájában.

Szeretnénk megköszönni partnereinknek, hogy eme nemes célt közös és sikeres munkával, eredményesen hajthattuk végre!

 

Hírek

  • Támogatóink:

     

     heibl-logo.jpg

    nagytravel.jpg

     nardon-logo.jpg

     

     

Asztali nézet